Nos, megvolt a mai futás is. Már muszáj volt picit csúsztatni, taktikázni, de a legfontosabb akkor is az egészség. És a miatt lehet. Szóval valószínű a lábfejem jobban megijedt a kitűzött céltól, mint én magam. A múltkori futás után, a bal lábfejem külső részén enyhe, megerőltetésre emlékeztető kis fájdalmat éreztem, pedig a tempó sem, de a táv sem volt új. Mondjuk többet futottam az előírásnál, de nem sokkal. Le fogok szokni erről a túlbuzgóságomról.:) Ezért kicsit toltam a progit csütörtök estére, és csak könnyű, kocogó tempóban nyomtam le a 8 kilcsit. Meg kenegettem is. Úgy tűnik helyrejött, de a vasárnapi még kímélő, lassú futás lesz, biztos, ami biztos.
Nem azt kaptam, amit a mai futástól vártam. Mondjuk kicsit későn indultam, fél 5-kor, úgyhogy már félhomály volt az erdőben. Mindenképp oda akartam menni, mert tegnap esett a hó, meg, hogy kíméljem is a lábam. Friss, ropogós hó helyett ismét csak latyakot és tócsákat kaptam, amit a félhomályban kerülgethettem, több-kevesebb sikerrel. Főleg csak az ösvény szélén futva, néha az avarban már, pár gallyat arccal begyűjtve. Így is kaptam a cipő orrába pár deci jéghideg vizet a gyöngyvásznon keresztül, hiába vigyáztam. Úgyhogy a második felét már aszfalton futottam. De a lényeg, hogy a latin-amerikai muzsika bömbölt a fejembe:), akkor meg nagy gond nem lehet. Szóval a tempó emiatt sem volt túl gyors, az a 153-as kocogós. De így volt jó, a vizes, homokos, helyenként még hófoltos, puha földút kímélte a lábfejem, tehát nem érzem utána, hogy bármi baj lenne. Valamit valamiért. Gyorsulni, meg erősödni, lesz még időm meg alkalmam. Amúgy sem a sebességre hajtok, csak hogy végigfussam, ehhez meg szerintem meglesz a kellő kilométer. De hol van még a vége....
Valahogy így néz ki ilyenkor, csak a másik, a narancssárga(ez a hortobágyi után volt):

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése